Szervezet
A Hivatal Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének határozatával alapított, önállóan működő és gazdálkodó, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerve, önálló jogi személy.
A HIVATAL SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSÉNEK RENDSZERE
1. A hivatal irányítása, vezetése
1.1. A polgármester: a képviselő-testület döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében irányítja a Hivatalt.
- a jegyző javaslatainak figyelembevételével meghatározza a Hivatal feladatait az Önkormányzat munkájának szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában,
- dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági jogkörökben, egyes hatásköreinek gyakorlását átruházhatja,
- a jegyző javaslatára előterjesztést nyújt be a Képviselő-testületnek a Hivatal belső szervezeti tagozódásának, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének meghatározására,
- a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét,
- gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat a jegyző és az önkormányzati intézményvezetők tekintetében,
- felelős az önkormányzat gazdálkodásának szabályszerűségéért.
1.2. Alpolgármester: a polgármester munkáját az alpolgármester segíti, feladatait a polgármester által meghatározottak szerint látja el. A polgármestert az alpolgármester helyettesíti.
1.3. Jegyző:
- A hivatalt a jegyző vezeti, gondoskodik a hivatal munkájának megszervezéséről. a jegyzőt a képviselő-testület – pályázat alapján – a jogszabályban meghatározott képesítési követelményeknek megfelelően nevezi ki határozatlan időre.
- A Szervezési, Személyzeti és Munkaügyi Osztály, a Pénzügyi és Adó Osztály, az Igazgatási Osztály, a Városgazdálkodási, Építési és Műszaki Osztály munkáját osztályvezetők útján irányítja.
- gondoskodik az Önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról,
- hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét,
- gyakorolja a munkáltatói jogokat a Hivatal köztisztviselői tekintetében. A kinevezéshez, vezetői megbízáshoz, felmentéshez, a vezetői megbízás visszavonásához, jutalmazáshoz – a polgármester által meghatározott körben – a polgármester egyetértése szükséges,
- döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket,
- dönt azokban a hatósági ügyekben, amelyeket a polgármester ad át,
- tanácskozási joggal vesz részt a Képviselő-testület, a Képviselő-testület bizottságainak ülésén,
- közreműködik az Önkormányzat rendeleteinek kidolgozásában, gondoskodik a rendeletek kihirdetéséről, közzétételéről,
- dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.
1.4. Aljegyző:
- a Képviselő-testület a jegyző javaslatára – a jegyzőre vonatkozó szabályok szerint – aljegyzőt nevez ki határozatlan időre a jegyző helyettesítésére, a jegyző által meghatározott feladatok ellátására,
- a jegyző távollétében tartós akadályoztatása esetén az aljegyző látja el a jegyző valamennyi feladatát, gyakorolja a hatásköreit.
2. A belső szervezeti egységek vezetőinek, valamint a munkavállalók feladatainak meghatározása
2.1. Osztályvezetők feladatai
- felelős az osztály munkájáért, annak szakirányú, jogszerű működéséért,
- gondoskodik az osztály feladat jegyzékének, munkaköri leírásoknak aktualizálásáról,
- felelős az osztály feladatkörébe tartozó illetve esetenként reá bízott feladatok döntés-előkészítéséért és határidőben történő végrehajtásáért,
- gyakorolja a polgármester és a jegyző által meghatározott körben a kiadmányozási jogot,
- előkészíti a feladatköréhez tartozó testületi előterjesztéseket,
- beszámol a tisztségviselők előtt az osztály tevékenységéről,
- gondoskodik a vezetése alatt működő osztály ügyfélfogadási és munkarendjére vonatkozó szabályok és a munkafegyelem betartásáról,
- elkészíti az osztályhoz tartozó köztisztviselők munkaköri leírását és minősítését. A minősítést a dolgozóval történő ismertetés előtt jóváhagyás végett a jegyző elé terjeszti. (Az osztályvezetők munkaköri leírását és minősítését a jegyző készíti el.),
- meghatározza az osztályhoz tartozó köztisztviselők tekintetében a tárgyévre vonatkozó teljesítmény követelményeket. A köztisztviselővel szemben támasztott teljesítmény követelmények figyelembe vételével legkésőbb a tárgyév végéig értékeli a köztisztviselő teljesítményét. A teljesítményértékelést a dolgozóval történő ismertetés előtt jóváhagyás végett a jegyző elé terjeszti.
- az osztályon dolgozó köztisztviselők és ügykezelők távolléte esetén (jogszabályban és a helyi szabályzatban foglaltaknak megfelelően) kezdeményezi a jegyzőnél a helyettes kirendelését,
- engedélyezi az osztály dolgozóinak szabadságát,
- gyakorolja az általa vezetett szervezeti egység vonatkozásában a vezetői ellenőrzési jogosítványokat,
- kapcsolatot tart a bizottsági elnökökkel, segíti azok munkáját,
- kapcsolatot tart a szervezeti egység működését elősegítő külső szervekkel,
- közreműködik az intézmények irányításával kapcsolatos döntések, intézkedések előkészítésében, a végrehajtás megszervezésében,
- köteles a vezetése alatt működő szervezeti egység, valamint a feladatkörébe tartozó intézmények tevékenységéről naprakész információval rendelkezni, az osztályt érintő gazdálkodási feladatokat figyelemmel kísérni, tapasztalatairól a tisztségviselőket tájékoztatni,
- felelős a szervezeti egységek közötti folyamatos tájékoztatásért, információáramlásért, az egységes Hivatal munkáját elősegítő, az egyes szervezeti egységek együttműködését biztosító kapcsolattartásért,
- a képviselőkkel és a bizottságokkal szoros együttműködésben az önkormányzat egészének érdekeivel összhangban koordinálják a hozzájuk rendelt feladatok ellátását,
- gondoskodnak arról, hogy az osztály munkájának ellátásához a megfelelő feltételek rendelkezésre álljanak,
- folyamatosan ellenőrzik, elemzik és értékelik a munkatársak által végzett munkát, javaslatot tesznek, illetve önállóan gondoskodnak az erőforrások ésszerű felhasználásáról,
- gondoskodnak az osztály hatáskörébe tartozó jogszabályok naprakész ismeretéről úgy maguk, mint munkatársaik vonatkozásában,
- rendszeres vezetői értekezleten folyamatos kapcsolatot tartanak a polgármesterrel és a jegyzővel,
- felelnek az általuk irányított belső szervezeti egység működéséért, az ott dolgozók munkájáért,
- részt vesznek az osztály munkájával összefüggő önkormányzati szakbizottság ülésén, az önkormányzat testületi ülésein.
2.2. Csoportvezetők feladatai
- felelős a csoport munkájáért, annak szakirányú, jogszerű működéséért,
- gondoskodik a csoport feladat jegyzékének naprakészen tartásáról,
- felelős a csoport feladatkörébe tartozó, illetve esetenként reá bízott feladatok döntés-előkészítéséért és határidőben történő végrehajtásáért,
- gyakorolja a polgármester és a jegyző által meghatározott körben a kiadmányozási jogot,
- előkészíti a feladatköréhez tartozó testületi előterjesztéseket,
- beszámol az osztályvezető és a tisztségviselők előtt a csoport tevékenységéről,
- gondoskodik a vezetése alatt működő csoport ügyfélfogadási és munkarendjére vonatkozó szabályok és munkafegyelem betartásáról,
- a csoportban dolgozó köztisztviselők és ügykezelők távolléte esetén javaslatot tesz az osztályvezetőnek, hogy a jegyző felé jelezze a helyettes kirendelését,
- meghatározza a csoporthoz tartozó köztisztviselők tekintetében a tárgyévre vonatkozó teljesítmény követelményeket. A köztisztviselővel szemben támasztott teljesítmény követelmények figyelembe vételével legkésőbb a tárgyév végéig értékeli a köztisztviselő teljesítményét. A teljesítményértékelést a dolgozóval történő ismertetés előtt jóváhagyás végett a jegyző elé terjeszti,
- elkészíti a csoporthoz tartozó köztisztviselők munkaköri leírását és minősítését. A minősítést a dolgozóval történő ismertetés előtt jóváhagyás végett a jegyző elé terjeszti,
- engedélyezi a csoport dolgozóinak szabadságát.
2.3. Az önálló ügyintézők feladatai: törvény vagy kormányrendelet által meghatározott feladatot önállóan vagy saját hatáskörben lát el (anyakönyvvezető, gyámhivatal ügyintézők ).
2.4. Ügyintézők feladatai:
- az államigazgatási ügyek érdemi döntésre való előkészítése, illetve ilyen irányú felhatalmazás esetén a kiadmányozása,
- szakértelemmel foglalkozik a rábízott területtel összefüggő valamennyi kérdéssel, felelős a saját tevékenységéért és munkaterületén a törvényesség betartásáért,
- a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a vezetője által kiadott feladatokat a kapott utasítások és határidők figyelembevételével végzi,
- felelős a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata – területét érintő – mellékleteinek módosításáért.
2.5. Az ügykezelők feladatai:
- gondoskodik az adminisztrációs feladatok ellátásáról, az ügyiratok átvételéről, iktatásáról, a kiadmánytervezeteknek az ügyintéző útmutatása szerinti gépeléséről, sokszorosításáról, továbbításáról,
- ellátja mindazokat a nem érdemi jellegű feladatokat, amelyekkel a vezetője megbízza.
2.6. A munkaszerződéssel foglalkoztatott alkalmazott:
- biztosítja a Polgármesteri Hivatal Informatikai Biztonsági Szabályzatában meghatározott rendszergazdai feladatokat,
- ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel a vezetője megbízza.
3. A HIVATAL SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA
3.1. A Hivatal szervezeti egységei
A hivatal a feladatok ellátásához szükséges munkamegosztás céljából az alábbi egységekből áll :
Osztályok:
- Városgazdálkodási, Építési és Műszaki Osztály,
- Pénzügyi és Adó Osztály,
- Szervezési, Személyzeti és Munkaügyi Osztály,
- Igazgatási Osztály,
Csoport:
- Okmányirodai csoport (az Igazgatási Osztályon belül elkülönült szervezeti egység)
Közvetlen jegyzői irányítás, vagy felügyelet alatt álló szervezeti egységek
- aljegyző,
- gyámhivatal
- belső ellenőrzés
3.2. A belső szervezeti egységek főbb feladatai:
- az osztályok látják el a képviselő-testület és szervei működésével kapcsolatos előkészítő és végrehajtó feladatokat, – végzik az önkormányzati és államigazgatási hatósági munka előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat,
- az osztályok élén (a KTV. szerinti besorolásnak megfelelő ) főosztályvezető helyettesi szintnek megfelelő osztályvezető, a gyámhivatal élén osztályvezetői szintnek megfelelő csoportvezető, az okmányirodai csoport élén osztályvezetői szintnek megfelelő csoportvezető áll, aki vezeti, irányítja az osztály, illetve a csoport munkáját.
A belső szervezeti egységek jogi személyiséggel nem rendelkeznek.
3.2.1. VÁROSGAZDÁLKODÁS, ÉPÍTÉSI ÉS MŰSZAKI OSZTÁLY
Szervezeti egység vezetője : osztályvezető
- építéshatósági ügyintéző I,
- környezetvédelmi ügyintéző I,
- településüzemeltetési ügyintéző I,
- pályázati referens I,
- vagyongazdálkodási ügyintéző I,
- ügykezelő I.
A Városgazdálkodási, Építési és Műszaki Osztály feladatai :
- Az osztály feladatkörébe tartozó ügyekben ügyfélfogadási időben fogadja az ügyfeleket.
- Az osztály feladatkörébe tartozó ügyeken bizottsági és képviselő-testületi előterjesztések előkészítésében közreműködés illetve azok elkészítése, bizottsági és képviselő-testületi határozatok végrehajtásának szervezése illetve azok végrehajtása.
- Az osztály feladatkörébe tartozó ügyekben rendelet-tervezetek előkészítése.
- Az osztály feladatkörébe tartozó ügyekben kijelölés alapján más településen hatósági eljárás lefolytatása.
- Az osztály feladatkörébe tartozó ügyekben a kötelezően előírt továbbá a hatékony munkavégzéshez szükséges nyilvántartások elkészítése, vezetése, statisztikai adatszolgáltatások elkészítése.
- Településrendezési feladatok ellátásában közreműködés.
- Településkoncepció előkészítése.
- Településszerkezeti terv előkészítése.
- Szabályozási terv és helyi építési szabályzat előkészítése.
- Településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézmények érvényre juttatása.
- Helyi építészeti örökség védelmével kapcsolatos szabályok előkészítése, védelmi javaslatok elkészítése.
- Építésügyi hatósági feladatok ellátása.
- Építésügyi szakhatósági feladatok ellátása.
- Helyi közúthálózat fejlesztési tervének előkészítése.
- Helyi tömegközlekedésre koncessziós pályázat kiírásának előkészítése.
- Helyi tömegközlekedés menetrendje jóváhagyásának előkészítése.
- Helyi tömegközlekedés díjai megállapításának előkészítése.
- Közúti forgalmi rend kialakításának, szabályozásának előkészítése.
- Elemi csapás, rendkívüli hóakadály esetén a védekezésben és a mentésben közreműködés.
- Önkormányzat, polgármester, jegyző hatáskörébe tartozó közútkezelői feladatok előkészítése.
- A vízgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott önkormányzatot, polgármestert, jegyzőt érintő feladatok előkészítése.
- A közműves ivóvízellátásról és közműves szennyvízelvezetésről szóló jogszabályban meghatározott önkormányzatot, polgármestert, jegyzőt érintő feladatok előkészítése.
- A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló jogszabályban meghatározott önkormányzati hatósági hatáskört érintő feladatok előkészítése.
- A hulladékgazdálkodásról szóló jogszabályokban meghatározott önkormányzatot, polgármestert, jegyzőt érintő feladatok előkészítése.
- A levegő végelmével kapcsolatos jogszabályokban meghatározott önkormányzatot, polgármestert, jegyzőt érintő feladatok előkészítése.
- A zaj- és rezgésvédelemről szóló jogszabályokban meghatározott önkormányzatot, polgármestert érintő feladatok előkészítése.
- A természet védelméről, a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényekben meghatározott önkormányzatot, polgármestert, jegyzőt érintő feladatok előkészítése.
- A város energiaellátó rendszereinek fejlesztésével kapcsolatos feladatok előkészítése.
- Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanvagyon-kataszter vezetése a vonatkozó kormányrendeletek előírásai szerint.
- Az ingatlanvagyon nyilvántartás szerinti és a valóságos állapota továbbá a földhivatali ingatlan nyilvántartás közötti egyezőség biztosítása.
- Az önkormányzati vagyont használó szervezetek ingatlanvagyon kataszterrel kapcsolatos adatszolgáltatási feladatainak megszervezése, működtetése.
- Az önkormányzat gazdasági társaságokban lévő vagyonának nyilvántartása.
- Az egyes önkormányzati vagyontárgyak bérletére, használatára vagy üzemeltetésére vonatkozó szerződések előkészítése.
- A bérbe, használatba adott vagy üzemeltetésre átadott önkormányzati vagyontárgyak szerződés szerinti és rendeltetésszerű használatának ellenőrzése.
- Az önkormányzat ingatlan elidegenítési illetve vásárlási ügyeinek előkészítése, lebonyolítása.
- Az önkormányzat lakáskoncepciójának előkészítése.
- Az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérbeadásával illetve a megüresedett lakások, helyiségek átvételével kapcsolatos feladatok ellátása.
- Társasház alapítás ügyeinek előkészítése, felhatalmazás alapján az önkormányzat képviselete társasházban.
- Lakbérek és a helyiségbérek mértékére javaslat készítése.
- Egyeztetés az önkormányzat közhasznú társaságánál a lakások és nem lakás célú helyiségek karbantartási, javítási munkák ügyében.
- Az írott ( sajtótermékek, hivatalos közlönyök, szervezetek írásos felhívásai ), az elektronikus módon közzétett ( országgyűlés, kormány, minisztériumok, regionális és megyei fejlesztési tanácsok, EU-s források fogadására akkreditált szerveztek, egyéb szervezetek honlapjai ) pályázati felhívások figyelemmel kísérése.
- Pályázati felhívások kiértékelése abból a célból, hogy azok által biztosítható források bevonása hogyan segíti elő az önkormányzat hosszú és rövid távú céljai, továbbá adott gazdasági év feladatainak megvalósítását.
- Pályázatkészítési munka koordinálása.
- Pályázatok készítése.
- Sikeres pályázat esetén a pályázathoz kapcsolódó támogatási és finanszírozási szerződések előkészítése.
- Önkormányzati szintű pályázathoz kapcsolódó támogatási és finanszírozási szerződések előkészítése.
- Önkormányzati szintű pályázati nyilvántartás vezetése.
- Beruházás bonyolítása és/vagy közreműködésének ellenőrzése, garanciális ügyben szükséges intézkedés megtétele.
- Külön jogszabályban meghatározott esetben közbeszerzési eljárás lebonyolítása.
3.2.2. PÉNZÜGYI ÉS ADÓ OSZTÁLY
Szervezeti egység vezetője : osztályvezető
- pénzügyi ügyintéző I – VII.
- pénzügyi ügyintéző ( pénztáros ) I
- adóügyi ügyintéző I- V.
Pénzügyi és Adó Osztály feladatai:
- a képviselő-testület hatáskörébe tartozó gazdálkodási feladatok előkészítése,
- a költségvetési koncepció előkészítése, a költségvetés tervezésével kapcsolatos feladatok,
- döntésre előkészíti az önkormányzat éves költségvetését, annak önkormányzati rendeletét az intézmény vezetők bevonásával,
- vezeti a költségvetés módosítását és figyelemmel kíséri annak végrehajtását,
- elkészíti a költségvetési beszámolókat, az adott költségvetési év teljesítésének zárszámadási rendeletét,
- részt vesz az egyéb pénzügyi gazdálkodási tervek kialakításában, elkészítésében,
- végzi az önkormányzatokra háruló, jogszabályokban meghatározott egyéb pénzügyi feladatokat,
- elkészíti a költségvetést illető pénzügyi-gazdasági jellegű előterjesztéseket. részt vesz azok végrehajtásában,
- ellátja az éves költségvetési törvény által az önkormányzatra háruló feladatok teljes körű szervezését, koordinálását,
- figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek előírását, gondoskodik a számlázásról és a behajtásról,
- figyelemmel kíséri a kötelezettségvállalásokat, gondoskodik a kiegyenlítések végrehajtásáról,
- analitikusan és szintetikusan könyveli a bevételeket és kiadásokat,
- működteti a házipénztárt,
- vezeti az ÁFÁ-val kapcsolatos nyilvántartásokat, adatokat szolgáltat az APEH felé,
- ellátja az elkülönített számlák vezetését ( bank, letéti, közmű, hitel, lakásépítési alap ),
- ellátja az intézmények finanszírozását,
- vezeti a Polgármesteri Hivatal könyv szerinti vagyon nyilvántartását,
- ellátja a jogszabályokban előírt adatszolgáltatást a MÁK felé ( költségvetés, beszámolók, mérlegjelentések, bérjellegű kifizetések, állami támogatások igénylése, céltámogatások, központi költségvetéstől pályázatra kapott pénzeszközökkel történő elszámolás )
- közműfejlesztési hozzájárulások kiutalása,
- elvégzi az önkormányzati beruházások pénzügyi adminisztrációját,
- elkészíti a jogszabályban meghatározott statisztikát, jelentéseket,
- folyamatosan kapcsolatot tart az önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottságával, valamint szükség szerint az önkormányzat egyéb bizottságaival,
- az államháztartással összefüggő közérdekű adatok közzé- illetve hozzáférhetővé tételének biztosítása,
- az önkormányzat felügyelete alá tartozó önállóan működő költségvetési szervek pénzügyi, gazdasági tevékenységének lebonyolítása,
- a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés működtetése és fejlesztése,
- közbeszerzéssel kapcsolatos feladatok ellátása,
- hazai és Európai Uniós támogatások pénzügyi nyilvántartása,
- biztosítja a központi jogszabályok által meghatározott adók nyilvántartását, kivetését, beszedését és végrehajtását,
- ellátja a törvényekben, jogszabályokban és a helyi önkormányzat által meghatározott adóügyi tevékenységet :
- kivetését – beszedését,
- esetleges behajtásának foganatosítását,
- nyilvántartását,
- kezelését,
- közbenső intézkedések megtételét,
- egyes méltányossági hatáskörök gyakorlását,
- az adóüggyel összefüggő pénzügyi jellegű feladatok végrehajtását,
- az adók könyvelését,
- fellebbezések, kifogások továbbítását az elbírálásra illetékes felé,
- adó- és értékbizonyítvány kiállítását,
- idegen helyről behajtásra átadott adók, adó jellegű tartozások nyilvántartását, behajtását és utalását.
- társhatóságokkal és egyéb szervekkel kapcsolatot tart, hatósági helyszíneléseket végez,
- elvégzi az osztályhoz érkező iratok érkeztetését, szignálását,
- elkészíti az osztály tevékenységi köréhez kapcsolódó szakmai előterjesztéseket bizottsági, illetve testületi megtárgyalásra, döntésre,
- ellátja a polgármesteri hivatal többi belső szervezeti egységét szakmai és egyéb az osztály feladatkörével összefüggő információkkal.
3.2.3. IGAZGATÁSI OSZTÁLY
Szervezeti egység vezetője : osztályvezető
- szociális és gyermekvédelmi ügyintéző I-III,
- szociális és kereskedelmi ügyintéző I,
- szociális és egészségügyi ügyintéző I,
- szociális ügyintéző, I-III,
- szabálysértési és birtokvédelmi ügyintéző I,
- közterület felügyelő I-II,
- anyakönyvvezető I,
- gyámügyi ügyintéző I,
- ügykezelő I.
Igazgatási Osztály feladatai:
- jegyzői gyámhatósági és gyermekvédelmi feladatok,
- családi jogállás rendezésével kapcsolatos feladatok,
- szociális segélyek iránti kérelmekkel kapcsolatos ügyintézés, döntés előkészítés,
- helyi lakáscélú támogatás,
- helyi állattartással kapcsolatos feladatok,
- szociális intézmények működési engedélyezési eljárása és ellenőrzése,
- gyermekjóléti szolgáltatások működési engedélyezési eljárása és ellenőrzése,
- helyi közlekedési támogatás,
- óvodáztatási támogatás,
- szabálysértések,
- talált dolgokkal kapcsolatos ügyintézés,
- lakásfenntartási támogatás,
- átmeneti és rendszeres pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátások,
- társhatósági megkeresésre környezettanulmányok elvégzése,
- munkanélküliekkel kapcsolatos hatósági feladatok ellátása, közcélú foglalkoztatás koordinálása,
- temetési segély, köztemetés ügyeinek intézésére,
- a szervezeti egység működésével összefüggő testületi határozati javaslatok és rendelet-tervezetek előterjesztésének elkészítése,
- anyakönyvvezetés, házasságkötéssel, polgári temetkezéssel kapcsolatos feladatok ellátása, állampolgársági ügyek intézése,
- hagyatéki eljárás lefolytatása,
- kiskorúak védelembe vételi eljárása,
- ideiglenes hatályú elhelyezés,
- vezetik a jogszabályban előírt nyilvántartásokat és végzik a kötelező adatszolgáltatásokat,
- gondozási szükségletet vizsgáló bizottság működtetése,
- birtokvédelem,
- súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei,
- családi rendezvények lebonyolítása,
- rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás,
- hadigondozási ügyek,
- hatósági bizonyítványok kiadásával kapcsolatos ügyek,
- személyes gondoskodás esetén jövedelemvizsgálat,
- állat- és növényvédelem, méhek tartása, vadászati és vadgazdálkodási feladatok,
- egészségügyi igazgatási feladatok,
- polgári védelem, katasztrófavédelem,
- kereskedelmi hatósági feladatok, üzletek működésének ellenőrzése,
3.2.3.1. A közterület-felügyelet az igazgatási osztályon belül működik. A felügyelők feladatait az önkormányzat illetékességi területén, közterületen látja el. A feladatkörben eljáró felügyelő hivatalos személy. A felügyelő a szolgálatot országosan egységes egyenruhában teljesíti. Szolgálata teljesítésekor egyenruhájára kitűzve viseli az országosan egységes, egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvényt.
A felügyelet feladata:
- a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése,
- a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása,
- a város közterületein folytatott – engedélyhez kötött – tevékenységek ( közterület – foglalás, építés, útburkolatbontás, árusítás, fakivágás, égetés, stb. ) szabályszerűségének vizsgálata, közterület foglalásra irányuló kérelmek engedélyezés előtti véleményezése.
- közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében,
- közreműködés a közrend, a közbiztonság védelmében,
- közreműködés az önkormányzati vagyon védelmében,
- közreműködés a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében,
- közreműködés állategészségügyi és eb-rendészeti feladatok ellátásában,
- közreműködés az építésrendészeti ellenőrzésekben,
- közreműködés vízügyi igazgatással kapcsolatos, jegyzői, polgármesteri hatáskörbe tartozó ellenőrzésekben.
A felügyelő intézkedési jogköre:
- felügyelő a jogszabályban meghatározott feladatainak ellátása érdekében rendszeres, illetőleg folyamatos hatósági ellenőrzést végez illetékességi területén,
- a felügyelő intézkedés előtt köteles felügyelői minőségét szóban közölni, magát szolgálati igazolvánnyal és egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvénnyel igazolni. A szolgálati igazolvány tartalmazza a felügyelő arcképét, nevét, a munkáltató szerv megnevezését és címét, továbbá a felügyelői jelvény sorszámát.
- a felügyelő az intézkedéssel érintett személyről, az intézkedés vagy az eljárás szempontjából lényeges környezetről és körülményről, tárgyról felvételt készíthet, amely kizárólag az adott eljárásban, jogszabály előírásai szerint használható fel,
- felügyelő köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a feladatkörébe tartozó jogszabálysértő tényt, tevékenységet, mulasztást észlel vagy olyan tényt, tevékenységet, mulasztást hoznak tudomására, amely a feladatkörébe tartozó ügyben beavatkozást tesz szükségessé,
- a felügyelő intézkedése nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával,
- több lehetséges intézkedés közül azt kell választani, amely az intézkedéssel érintettre a legkevesebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár,
- a felügyelő köteles a hozzáfordulóknak a tőle elvárható segítséget, illetve felvilágosítást megadni.
3.2.4. Elkülönített szervezeti egység:
OKMÁNYIRODA
Szervezeti egység vezetője : csoportvezető
- okmányirodai ügyintéző I-IV.
Az iroda feladatai körébe tartozik a jogszabályban előírt hatósági ügyintézés, a személyi és gépjármű okmányok kiállítása, kezelése, vállalkozói igazolványok kiadása, ügyfelek tájékoztatása.
Az Okmányiroda különös feladatai:
- népesség-nyilvántartás,
- lakcím igazolványok kiadása,
- anyakönyvi változások rögzítése,
- vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés,
- nyilvántartások gépi rögzítése,
- személyi igazolvány kiadása, útlevél ügyintézés,
- gépjármű okmányok kiállítása, kezelése, forgalmi engedély-, jogosítvány-, törzskönyvkészítés,
- mozgáskorlátozottak parkolási igazolványa,
- ügyfélkapu létesítése.
3.2.5. SZERVEZÉSI, SZEMÉLYZETI ÉS MUNKAÜGYI OSZTÁLY
Szervezeti egység vezetője : osztályvezető
- titkársági ügyintéző I,
- személyzeti ügyintéző,
- ügykezelő I-IV.,
- informatikus.
SZERVEZÉSI, SZEMÉLYZETI ÉS MUNKAÜGYI OSZTÁLY
- a képviselő-testületi, bizottsági, polgármesteri, alpolgármesteri, jegyzői, aljegyzői feladatok ellátásával kapcsolatos szervezési és adminisztratív feladatok ellátása,
- titkársági feladatok ellátása,
- az önkormányzat és a polgármesteri hivatal működésével kapcsolatos szervezési és igazgatási információk biztosítása,
- választási eljárásokkal kapcsolatos feladatok ellátása,
- az önkormányzat, a polgármesteri hivatal működésével kapcsolatos információk elektronikus továbbítása, nyilvánosságra hozatala, elektronikus információs rendszer működtetése,
- jegyzőkönyvvezetés ( képviselő-testület, bizottságok, polgármester, alpolgármester, jegyzői, aljegyzői feladatok ellátása tekintetében ),
- előterjesztések készítése, összegyűjtése a képviselő-testületi valamint bizottsági munkák tekintetében,
- meghívók, testületi, bizottsági anyagok összeállítása, képviselőkhöz juttatásának előkészítése, szervezése,
- jegyzőkönyvi kivonatok elkészítése, a hivatal szervezeti egységeinek való megküldése,
- civil és sport szervezetek támogatásával kapcsolatos feladatok,
- személyügyi feladatok ellátása,
- a közoktatási törvényben meghatározott jegyzői hatósági feladatok, valamint a fenntartói irányítással kapcsolatos feladatok ellátása,
- önkormányzati rendezvények szervezése, testvérvárosi kapcsolatok adminisztrációja,
- közoktatási, közművelődési, közgyűjteményi intézmények törvényességi ellenőrzése,
- az önkormányzat és a polgármesteri hivatal működésével összefüggő közérdekű adatok elektronikus formában történő nyilvánosságra hozatala,
- önkormányzati honlap folyamatos frissítése,
- elektronikus ügyintézési rendszer kialakításának elősegítése,
- a polgármesteri hivatal informatikai és számítástechnikai rendszerének, gépparkjának karbantartása, fejlesztése, szoftverek frissítése.
3.2.6. Közvetlen jegyzői irányítás, vagy felügyelet alatt álló szervezeti egységek
3.2.6.1. Aljegyző
A képviselő-testület a jegyző javaslatára – a jegyzőre vonatkozó szabályok szerint – aljegyzőt nevez ki határozatlan időre a jegyző helyettesítésére, a jegyző által meghatározott feladatok ellátására. Az aljegyző felelősséggel tartozik a jogszabályokban és helyi szabályzatokban meghatározott feladatok ellátásáért.
Kiemelt feladata :
- intézmények vagyonbiztosításával kapcsolatos feladatok,
- iratkezeléssel kapcsolatos eladatok,
- az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok vezetőivel való kapcsolattartás, feladatok koordinálása,
- ellátja a lakossági önerős útépítési érdekeltségi hozzájárulással kapcsolatos feladatokat,
- a képviselők vagyon-nyilatkozat tételi kötelezettségének előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátása,
- közbeszerzési eljárások előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok.
3.2.6.2. GYÁMHIVATAL
A gyámhivatal szervezeti felépítése :
Szervezeti egység vezetője : csoportvezető
- gyámügyi intéző,
- gyermekvédelmi gondoskodással,
- szülői felügyeleti joggal,
- kiskorúak családi jogállásával, kapcsolattartással,
- gyámsággal, örökbefogadással, vagyonkezeléssel,
- gondnoksággal kapcsolatos feladatok ellátása,
- a távolságtartásról szóló törvényben meghatározott feladatok ellátása.
3.2.6.3. Belső ellenőrzés
A belső ellenőrzési feladatellátás szervezeti felépítése :
Szervezeti egység vezetője : Belső ellenőrzési vezető
A belső ellenőrzés feladatai:
- átfogó szabályszerűségi-, pénzügyi-, rendszer-, teljesítmény-, megbízhatósági-, és informatikai-rendszer ellenőrzést végez az önkormányzat és intézményei tekintetében,
- kockázatelemzési eljárást követően elkészíti és évente aktualizálja a költségvetés szerv stratégiai ellenőrzési tervét,
- elkészíti a következő évre szóló operatív ellenőrzési tervét; továbbá azokat jóváhagyás céljából átadja a költségvetési szerv vezetőjének,
- összeállítja az éves ellenőrzési és éves összefoglaló jelentést,
- az ellenőrzési terven felüli, soron kívüli vizsgálatokat is végezhet,
- szakmai kapcsolatot tart a könyvvizsgálóval, a szakbizottsággal és a hivatal szervezeti egységeivel,
- vizsgálni és értékelni a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezeti ellenőrzési rendszerek kiépítésének, működésének jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfeleléséért;
- vizsgálni és értékelni a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét;
- vizsgálni a rendelkezésére álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások, beszámolók megbízhatóságát;
- A vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat és ajánlásokat tenni, valamint elemzéseket, értékeléseket készíteni a vezető számára a költségvetési szerv működése eredményességének növelése, valamint a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési, és a belső ellenőrzési rendszerek, a belső kontrollok javítása, továbbfejlesztése érdekében;
- ajánlásokat és javaslatokat megfogalmazni a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése vagy csökkentése érdekében, valamint a szabálytalanságok megelőzése illetve feltárása érdekében;
- nyomon követni az ellenőrzési jelentések alapján megtett intézkedéseket;
- elvégezni a belsőellenőrzési tevékenység minőségi elértékelését.
- a nemzetközi belső ellenőrzési standardok és a belső ellenőrzési kézikönyvben rögzítettek szerint tanácsadási tevékenységet ellátni a költségvetési szerven belül.

