A rendezvénytartásról

Írta Admin ekkor: június 2nd, 2011. Kategória: Kultúra, Programok, Zene

Hamarosan “élesben” is alkalmazni kell a rendezvények szervezésére a Kormány nemrégiben megalkotott új szabályozási rendszerét.


A rendelet a zenés, táncos rendezvényt úgy határozza meg, mint a “rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, a vendégek szórakoztatását szolgáló zenés, táncos esemény”. Rendszeres rendezvénynek minősül az adott helyszínen hetente több alkalommal, heti vagy havi gyakorisággal megtartott rendezvény, míg az alkalmi rendezvény az adott helyszínen egy alkalommal legfeljebb tíz egymást követő napon megtartott rendezvény.

Az új rendelet hatálya kiterjed azokra az alkalmi vagy rendszeres zenés, táncos rendezvényekre, amelyeket az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározott tömegtartózkodásra szolgáló építményben, építményen, tömegtartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó építményben, építményen, vagy tömegtartózkodásra szolgáló helyiségben tartanak, továbbá az előzőkben foglaltak kivételével, amelyeket a szabadban tartanak és a résztvevők létszáma az 1000 főt meghaladja (szabadtéri rendezvények).

A rendeletet nem kell alkalmazni a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényekre, a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlésekre, a törvényesen elismert egyházak és vallásfelekezetek által szervezett vallási szertartásokra, rendezvényekre, a családi eseményekkel kapcsolatos rendezvényekre és a közoktatási intézményekben az intézmény által szervezett rendezvényekre.

Zenés, táncos rendezvény a jövőben csak rendezvénytartási engedély birtokában tartható. Az engedély iránti kérelem a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló jogszabály szerinti működési engedély iránti kérelemmel, valamint bejelentéssel együtt is benyújtható. Az engedélyt a zenés, táncos rendezvény helye szerinti települési, Budapesten a kerületi önkormányzat jegyzője adja ki. Az engedély iránti kérelem elbírálásának ügyintézési határideje 20 nap.

Zenés, táncos rendezvények ellenőrzésére jogosult a jegyző, valamennyi, az engedélyezési eljárásban részt vett szakhatóság, bármely hatóság, amelyet más jogszabály az ellenőrzésre feljogosít. Az ellenőrzésre jogosult hatóságok ellenőrzési tevékenységét a jegyző hangolja össze.

 

Megosztás

Tags: ,

TRV ZRT. TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk tisztelt fogyasztóinkat, hogy 2012. január 01. –től, a vízi közmű szolgáltatást Tiszaföldvár városában a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt ( 5000 Szolnok, Kossuth L. út. 5.) végzi. Az ügyfélszolgálat továbbra is a régi helyén: hétfő – csütörtök: 800 – 1500 5430 Tiszaföldvár Kossuth L. út. 179. (56 / 570 – 604) A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt központi ügyfélszolgálata: hétfő – csütörtök: 800 – 1500 5000 Szolnok Kossuth Lajos u. 5.( 56-422-522/127 mellék) Hibabejelentés munkaidőben az alábbi telefonszámon lehetséges: Hétfő – Csütörtök: 7,30 – 16,00 óráig 56 / 570 – 604 péntek: 7,30 – 13,00 óráig 56 / 570 – 604 Hibabejelentés munkaidőn túl, illetve munkaszüneti és ünnepnapokon: 06 30 / 620 – 4420 Megértésüket köszönjük!

Időjárás

Derűs 17°C Derűs
Szo Túlnyomóan napos
23/10
V Derűs
29/13
H Részben napos
24/14